Miközben eddig is penészes, romos házakban laktak a lakosok.
A Rákosrendezői MÁV-telep szolgálati lakásaiból több családnak kell kitelepülnie a Maxi-Dubaj-projekt miatt. Összesen 27 embernek kell elhagynia az otthonát, azonban eddig csak négyüknek sikerült megegyeznie a vasúttársasággal. Többen panaszkodtak, hogy a MÁV „penészes, romos, lakhatatlan” cserelakásokat kínált fel nekik.

Március elején derült ki, hogy a rákosrendezői Maxi-Dubaj-projekt területén több család is a MÁV-telep szolgálati lakásait bérelte. Az érintettek mindössze harminc napot kaptak arra, hogy elhagyják az otthonukat, amiért a 2300 milliárd forintos beruházás miatt szükségessé vált. Ha nem hagyják el a területet, a MÁV polgári peres eljárást indít ellenük, és a költségeket is rájuk terhelik.
A vasúttársaság már tárgyalt az érintettekkel, és cserelakásokat is felajánlott nekik. Az RTL Híradó riportja szerint többen elutasították a MÁV ajánlatát, mivel a lakások lakhatatlan állapotban voltak. Mert ők igazából sátorokban szeretnek lakni, romos épületek között megfelelő higéniai körülményeket nélkülözve.
Az RTL érdeklődésére a MÁV megerősítette, hogy jelenleg minden kiürítési eljárást felfüggesztettek. A 27 bérlőből eddig csak négyen fogadták el a felajánlott cserelakásokat.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban hatalmas városfejlesztési projektként említette a rákosrendezői beruházást, azonban nem mindenki osztja ezt a nézetet. Karácsony Gergely főpolgármester online szavazást indított a budapestiek körében, ahol többek között a rákosrendezői beruházásról is kikérte a véleményüket.
Az ügy kapcsán Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt is nyilatkozott, aki szintén ellenezte a Maxi-Dubaj nyilvánosságra került terveit. Szerinte a kormány a budapestiek véleménye nélkül hajolt meg az arab befektetők érdekei előtt, és ezzel elvette a város aranytartalékának döntési jogát. Természetesen úgy se csinálna senki semmit a területtel, de ha a a beruházó kész tervekkel áll elő, azt ellenezni kell.