Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, több száz tonna szemét borítja az egykori Rákosrendező pályaudvar melletti több kilométeres területet. A MÁV próbál küzdeni az illegális hulladék lerakás ellen, de egyelőre vesztes helyzetben van.
A terület illegális lakói főként az igazság elé menekültek, s az egykor virágzó pályaudvar környékére telepedtek le. Ennek eredményeként a veszélyes hulladékból, falemezekből összetákolt kunyhók sorakoznak – írta a Metropol.
Az elhagyatott pályaudvar területét mindenhol szemét borítja. A lap beszámolója szerint több száz ember élhet ott. Egyikük Ózdról költözött fel a Városliget mellé, elmondása szerint büntetett előéletű, ezért választotta ezt az életformát.
A rákosrendezői „bádogváros” vegyes képet mutat: van, aki üvegajtós lakókocsiban lakik, másoknak csak összetákolt sátor jutott. Sokan lakattal zárják be a kunyhóikat, de olyan tákolmányok is vannak, amelyek bejáratát egyszerű nejlon takarja. A környezetükben rengeteg a szemét, gyakran a kunyhók ajtajától indul a hulladékhalom.
Egyértelmű, hogy a „bádogváros” lakói is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az egykor szebb napokat látott pályaudvar illegális szemétteleppé változott. Ráadásul a szemetet gyakran tüzelésre használják, a füstöt vékony csöveken vezetik ki a kunyhókból, ami potenciálisan tűzveszélyes.
Az itt élők gyakori lopásokról, zsarolásokról és megfélemlítésekről számoltak be. Volt, aki arról beszélt, hogy egy rosszakarója baltával verte szét a kunyhóját, ezért kellett Rákosrendező másik végébe költöznie.
Az emberek annyira sajátjuknak érzik a területet, hogy harci kutyákkal igyekeznek távol tartani az idegeneket. Az egyik ott élő férfi figyelmeztette a Metropol munkatársait, hogy ha a pár méterrel arrébb lévő kutyája elszabadulna, minden bizonnyal megtámadná az újságírókat. A bull típusú kutyák őrjöngő ugatása már messziről hallható, így senki sem meri kockáztatni, hogy erre a területre belépjen.