Nem fog felépülni semmi, ahogy nem épült fel szinte semmi az elmúlt 40 évben.
Amikor az ország nagyberuházásba fog, az kicsit olyan látvány, mint amikor valaki bevásárolja magát egy 70-80 éve elhanyagolt társasházba, majd elmegy a közgyűlésre. A tető beázik, a falak süllyednek, az udvarban szemét van, a lépcsőházak romosak. Így néz ki a város is, az ország is sok helyütt.
A közgyűlés leképezi a pesti lakosságot. Minden egyes értelmes gondolat élet-halál harcot vív: ott az obstruáló bolond öregasszony, aki a témához nem illő sérelmeit hozza fel félórás monológokban; az alkoholisták, akik alig várják, hogy magas vérnyomásukon egy-egy kirohanással enyhítsenek; az okoskodó, de okoskodásában gyorsan megfeneklő és nem elég kitartó, peremre szorult fiatal diplomás, aki bár nagy ötletekkel rendelkezik, igazi munkát nem vállalna a társasházért. És természetesen ott a közös képviselő is, aki elrak egy kicsit a felújítási anyagokból, kicsit túláraztatja, kicsit rosszabbul csinálja meg. De hát úgyis egy szar az egész, úgysem mondatják le – maximum akkor, ha valóban felújítani szeretne, és emiatt a közös költséget emelné. Na, akkor aláírást gyűjtenek ellene.
Szóval igen, a néplélek dinamikája alapvetően fejlődésellenes és építésellenes. Nincs ez másképp az országos vagy a fővárosi nagyberuházásoknál sem. A ’80-as évek óta gyakorlatilag nem épült itt semmi, az autópályákon és egy fél metrón kívül. És ez talán a demokráciával kezdődött. Talán a Bős-Nagymarossal. Ami aztán csak felépült a szlovák oldalon, és a szlovákok a magyarok kreténsége felett aratott győzelmének a szimbolóumává vált. Ekkor kezdődött az mozgalomság, amellyel az országos jelentőségű beruházásokról való döntéseket átengedtük a lakosságnak – méghozzá a leghangosabb szegletének: a magyar és talán közép-európai társadalom fejlődési csökevényének.
Ők azok, akik bár életmódjukban, kulturális mintázataikban és életkörülményeikben nyugati trendeket követnek, az ezekhez a trendekhez szükséges anyagi fedezettel nem rendelkeznek. Ezek a minták tévéből, magazinokból, bécsi nagybevásárlások alkalmával, esetleg nyugatra szakadt rokonok beszámolóiból építkeznek. Az egyszerűség kedvéért nevezzük ezeket a honfitársainkat egyszerűen idiótáknak.
Az idióta legfőbb tulajdonsága, hogy van egy általa elképzelt normalitás, amely szerinte valahol létezik. Valahol a Föld kerekén működik, de ez a normalitás őt nem veszi körül – ezért „Bidzsisztán”, „Mucsa”, „Abszurdisztán”. Természetesen ez mind fikció, mert valójában nem ismer más társadalmi realitást.
Azért ne legyünk túl szigorúak magunkkal. Az idióta nemcsak viszonyul, nemcsak hasonlítani akar – van idióta, aki trendteremtő is. Ők például azok, akik a környezetvédelem okán bezáratják az atomerőműveket, majd erdőt kivágva, szenet bányászva termelnek áramot.
De az idiotizmus összes árnyalatát nem célunk most bemutatni. Szorítkozzunk Karácsony Gergelyre és Vitézy Dávidra.
Hogy kinek a szemete?
Lényegtelen! Van – főleg az embereké. Ki fogja elvinni? Ki fogja levágni a gazt? Ki fog egy normális kerítést építeni? Ki tudja ezt fizetni? A főváros? Miből? De hát a terület nem a városé, miért is a város fizetné a takarítást? És ha nem az övé, akkor mi köze hozzá, hogy mi épül ott?
Azt mondja Vitézy Dávid, hogy nem igaz, hogy ne készültek volna tervek, de az állam soha nem vette őket komolyan. Na már most, tervezni viszonylag könnyű, de ki talál befektetőt, aki ebbe belemegy? Ki vesződik ennyi idiótával, akik nem tudják eldönteni, mit akarnak?
Az arabok?!
Már tudniillik, nagy építési projektekre csak keleten lehet befektetőt találni. Ennek egyszerű oka van: ők építenek. Keleten építenek. Ott vannak olyan tőkeerős befektetői csoportok és vállalatok, akik ilyen projektekkel foglalkoznak – ők kínaiak, arabok, maximum törökök. Hogy miért nincs nyugati befektető és vállalat erre? Mert ott már minden felépült! Ők már mindent felépítettek egy sokkal szerencsésebb korszakban, amikor a fentebb elemzett idióta nem szólhatott bele, hogy mi és mikor épülhet – mert a rendőrök elvitték.
Szóval kár arabozni, kár töröközni – ha valamit építeni szeretnénk, csak kelet felé tekinthetünk.
Azt meg Karácsony Gergellyel közösen mondja, hogy legyen ott szociális lakás meg park. Hát miért lenne egy park egy meglévő park mellett? Miért raknál a város legértékesebb területére parkot? De legfőképp: minek raknál szociális lakásokat a legértékesebb területre? És megint csak felvetődik a kérdés: ki fogja ezt kifizetni?
Ez a két ember kifejezetten büszke arra, hogy városvezető, és nagy szakemberek hírében állnak. Ha valóban szakemberek, akkor hazudnak a közvéleménynek, amikor azt állítják, hogy szociális lakások építésére tudnának befektetőket, kivitelezőket és pénzt találni. Hiszen arra sincs pénzük, hogy kitakarítsák a területet. Nincs ilyen, nem is volt, nem is lesz.
Rákosrendező: avagy a kelet-európai rendezőelv
Mindenkinek a családjában van egy Rákosrendező. Sőt, egész Kelet-Európa egy nagy Rákosrendező.
Majdnem minden családban van egy telek, egy ingatlan, amely közös, és amelyet évtizedek óta senki nem hasznosít. Szépen lassan rohad, minimum semmi haszon nincs belőle. A tulajdonsága, hogy több örökös van. Mindenki várja, hogy talán majd jól jár vele, ha a többiek elpatkolnak – de ez eléggé kiszámíthatatlan stratégia.
Kicsit ez olyan, amikor a szlovákok a száz éve elbitorolt épületeket hagyják szétesni, majd ha egy magyar fel akarja újítani, akkor revíziót kiáltanak.
Így jártunk ezzel a területtel is. Itt minden csupa rom – és az is marad.